Labouré Szent Katalin és a Boldogságos Szűz Mária
A csodás érem
Rodripf
, CC BY-SA 3.0,via Wikimedia Commons
A „csodás” érem egy mennyei ajándék, viseléséhez rendkívüli ígéretek fűződnek. Tervét Szűz Mária mutatta meg Labouré Szent Katalin irgalmasrendi nővérnek. Az érem olyan sok megtéréshez és gyógyuláshoz vezetett, hogy terjesztésének megkezdése után két év sem telt, és máris csodásnak minősítették.
Az 1830-as jelenésről a La médaille miraculeuse: Origine, histoire, diffusion, résultats című, 1878-ban megjelent könyv elején azt írja, hogy „egy új korszak, az irgalom és a remény korszakának kezdete volt”, „előkészítette az utat a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának meghatározásához”, és „ez volt a kiindulópontja a természetfeletti megnyilvánulások sorozatának, amelyek csodálatosan növelték a Boldogságos Szűz kultuszát”. A könyv Katalin gyóntatóatyja, Jean-Marie Aladel atya korábbi könyvének bővített kiadása. Az idézetek ebben a könyvben szereplő szövegek fordításai.
Labouré Szent Katalin (Labouré Zoé) 1806. május 2-án született burgundiai gazdálkodó családban. Fiatal lány korában egy éjjel megjelent neki álmában Páli Szent Vince, és azt mondta: „Leányom, jó dolog a betegeket ápolni; most még kerülsz engem, de egy nap majd örömmel jössz hozzám. Istennek tervei vannak veled, ne feledd.”
Katalin 1830. április 21-én novícia lett a Páli Szent Vince alapította Irgalmas Nôvéreknél Párizsban, a Rue du Bac-on. Négy nappal később részt vett Szent Vince romlatlan testének ünnepélyes átvitelén a Notre-Dame székesegyházból a Szent Lázár kápolnába.
Az átvitel előtt látomásai voltak: látta Szent Vince szívét az ereklyetartó fölött a Bac utcai kápolnában. Az első nap halvány hússzínű volt, és ez a békét, a nyugalmat, az ártatlanságot és az egységet jelentette.
Másnap tűz színű volt, ami a szívekben fellángoló szeretet jelképe volt. Úgy tűnt számára, hogy a szeretetnek meg kell újulnia és ki kell terjednie a világ végére.
A harmadik napon vöröses-fekete színben jelent meg előtte, ami szomorúsággal töltötte el a szívét. Félelmek gyötörték, amelyeket alig tudott legyőzni. Nem tudta, hogy ez a szomorúság miért és hogyan függ össze a kormányváltással. Egy belső hang azt mondta: „Szent Vince szíve mélyen megrendült a nagy csapások miatt, amelyek Franciaországot fogják sújtani. ”
Az oktáv utolsó napján újból látta a szívet, cinóber színűnek, és a belső hang azt súgta: „Szent Vince szíve egy kicsit megvigasztalódott, mert Mária közbenjárására elnyerte Istentől, hogy két családja nem pusztul el e csapások közepette, és Isten felhasználja őket a hit újjáélesztésére.”
Katalin a noviciátus teljes ideje alatt abban a kegyelemben részesült, hogy látta
Jézust az Eucharisztiában, kivéve, amikor kételkedett. A Szentháromság napján a szentmise alatt a mi Urunk úgy jelent meg neki, mint egy király, keresztettel a mellén. „Az Evangéliumnál úgy tűnt nekem, hogy a kereszt és minden királyi dísz a földre hullott a lába alá, és Urunk mezítelen maradt. Ekkor voltak a legsötétebb és legszomorúbb gondolataim, amikor megértettem, hogy a királyt megfosztják királyi öltözékétől és az abból eredő károkat.”
Katalin nagyon szerette volna látni a Boldogságos Szűz Máriát is, és e kegyelem elnyeréséhez segítségül hívta az őrangyalát, Szent Vincét és magát a Boldogságos Szüzet is.
1830. július 18-ról 19-re virradó éjszaka jelent meg neki először a Szűzanya a kolostor kápolnájában. Július 18-án, Szent Vince ünnepének előestéjén, fél tizenkettő körül az őrangyala egy elragadó szépségű, fehérruhás, fényt sugárzó négy-öt éves kisgyermek alakjában a kivilágított kápolnába vezette. Éjfél körül megjelent a gyönyörű Szűz Mária, és leült a szentélyben, azon a helyen, ahol általában a közösség vezetője szokott ülni. Katalin a lábaihoz vetette magát, és a térdeire helyezte kezeit. A Szűzanya megközelítőleg két órán át vele maradt. Elmondta neki, hogyan cselekedjen a megpróbáltatások idején, beszélt bizonyos jövőbeli csapásokról, a Közösségekről, és arról is, hogy Katalinra küldetés vár:
„Gyermekem, egy küldetést akarok rád bízni; sok nehézséget fogsz elszenvedni, de le fogod győzni őket azzal a gondolattal, hogy ez a jó Isten dicsőségére szolgál. Ellenkezni fognak veled, de kegyelemben lesz részed. Ne félj; mondj el mindent, ami benned zajlik, egyszerűen és tömören. Látni fogsz bizonyos dolgokat; imáidban ihletet kapsz; adj számot róluk annak, aki a lelkedért felelős.”
„1830. november 27-én, ami egy szombati nap volt, és advent első vasárnapjának előestéje, este fél hatkor, amikor mély csendben elmélkedtem, mintha selyemruha suhogását hallottam volna a szentély jobb oldala felől, és megláttam a Boldogságos Szüzet a Szent Józsefet ábrázoló kép mellett; közepes magasságú volt, és az arca olyan gyönyörű, hogy lehetetlen leírnom. Állt, sugárzó fehér ruhát viselt, úgynevezett »à la vierge« típusút, azaz magas nyakú és egyszerű ujjú ruhát. A fejét fehér fátyol fedte, amely mindkét oldalon a lábáig ért. A haját hajpánt fogta le, és fölötte egy kis csipkével díszített fejpántot viselt, amely laposan a hajához simult. Az arca teljesen fedetlen volt, és a lábai egy földgömbön, vagy még inkább egy fél földgömbön nyugodtak – legalábbis én csak a felét láttam. A derékmagasságig felemelt kezei egy másik földgömböt (a világegyetem jelképét) tartották nagy könnyedséggel. Szemét az égre emelte, és arca felragyogott, miközben a földgömböt felajánlotta a mi Urunknak.
Az ujjai hirtelen tele lettek gyűrűkkel és nagyon szép drágakövekkel... a belőlük áradó sugarak minden oldalról visszatükröződtek, ami olyan fénybe burkolta őt, hogy már sem a lába, sem a ruhája nem látszottnem lehetett látni a lábát vagy a ruháját. A drágakövek különböző méretűek voltak, és a belőlük kilépő sugarak arányosan többé vagy kevésbé ragyogtak.
El sem tudom mondani, hogy mit éltem át, és mennyi mindent tanultam e rövid idő alatt.
Miközben az Ő szemlélésével voltam elfoglalva, a Boldogságos Szűz rám emelte tekintetét, és egy hang így szólt hozzám a szívem mélyén: »Ez a földgömb, amit látsz, az egész világot jelképezi, és különösen Franciaországot, és minden egyes embert külön-külön.«
Itt nem is tudom kifejezni ezeknek a sugaraknak a szépségét és ragyogását. És a Boldogságos Szűz hozzátette: »Ez a jelképe azoknak a kegyelmeknek, amelyeket azoknak adok, akik kérik tőlem”«; így értettem meg, hogy milyen nagylelkű azokkal szemben, akik könyörögnek hozzá.... Mennyi kegyelmet ad azoknak, akik kérik tőle!... Abban a pillanatban, el voltam, vagy nem voltam... nem tudom... el voltam ragadtatva! A Boldogságos Szűz körül egy enyhén ovális keret alakult ki, amelyen arany betűkkel ezek a szavak voltak írva: »Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!«
Ekkor egy hang hallatszott, amely így szólt hozzám: »Készíttess, veress egy érmét erre a mintára. Azok, akik azt megáldás után viselik, nagy kegyelmekben részesülnek, különösen, ha a nyakukban hordják; a kegyelmek bőségesek lesznek azok számára, akiknek van bizalmuk.«”
Katalin gyóntatója, Aladel atya, akinek a nővér beszámolt a jelenésekről, a fenti könyvben, és a korábbi, pl. 1834-es és 1835-ös kiadásokban is másképp írja le a hang által mondottakat: „Ennek a modellnek a mintájára medált kell verni, és azok, akik viselik és áhítattal imádkozzák ezt a rövid imát, az Istenanya különleges oltalmát fogják élvezni.”
Az ellentmondást egyesek láthatóan úgy kísérelték meg feloldani, hogy egybeszerkesztették a 2 változatot. Több weblapon és az Irgalmasság Nővérei Szent Elizabeth Ann Seton Tartománya honlapján is a következő változat olvasható: „Veress egy érmét erre a mintára. Azok, akik azt megáldás után viselik, nagy kegyelmekben részesülnek, különösen, ha a nyakukban hordják. Akik áhítattal ismétlik ezt az imát, különleges módon lesznek az Istenanya védelme alatt. Bőséges kegyelmekben részesülnek azok, akik bíznak.”
„Hirtelen” – mondja a nővér – „a kép mintha megfordult volna”, majd meglátta a hátoldalát, a fent idézett vizsgálati jelentésben leírtak szerint.
[M. Aladel atya, Katalin nővér lelki vezetőjének 1836. február 16-i beszámolójából:] „Amikor a kép megfordult, a hátoldalon az M betű volt látható, fölötte egy kereszt, a kereszt tövében egy rúd, a Mária monogram alatt pedig Jézus és Mária szíve, az első töviskoronával körülvéve, a másik karddal átszúrva.
Katalin nővér lelki vezetőjének tanúsága szerint „ugyanez a jelenés néhány hónap alatt többször is megismétlődött, mindig a Szeretet Leányai anyaházának kápolnájában, szentmisén vagy imádság közben”. M. Aladel hozzáteszi, hogy „a számot illetően nem biztos, de abban biztos, hogy legalább háromszor történt, a nővér háromszor beszélt neki róluk, különböző alkalmakkor”.
Katalin nővér feljegyzései nem említik a tizenkét csillagot amelyek körülveszik a Mária monogramot és a két szívet. Ezek azonban mindig megjelentek az érem hátoldalán. Morálisan biztos, hogy ezt a részletet Katalin nővér szóban közölte a jelenések idején.
A Katalin nővér kezével írt más feljegyzések is kiegészítik ezt a beszámolót, hozzátéve, hogy a drágakövek némelyike nem bocsátott ki sugarakat, és mivel ezen meglepődött, azt mondták neki, hogy „ezek a drágakövek, amelyek az árnyékban maradnak, azokat a kegyelmeket jelképezik, amelyeket elfelejtünk kérni Máriától ”. [...]
M. Aladel tanúvallomása szerint a vizsgálat során, az éremmel kapcsolatos jelenések mindig hasonlóak voltak (és ezt Katalin nővér gyakran megerősítette halála előtt). A Boldogságos Szűznek, amint az imént hallottuk, földgömb volt a lába alatt, és földgömb volt a szűzies kezében, amelyet mintegy anyai szívéhez szorított és felmelegített, és felajánlott isteni Fiának, mint szószóló és anya, a könyörgés és a szeretet kimondhatatlan kifejezésével.
Ezt látta a nővér. Ez minden? Nem. A közbenjárás eme első magasztos cselekedete után, isteni Közvetítőnk e leghatásosabb imája után, kezei hirtelen megtelnek kegyelmekkel, gyűrűk és drágakövek képében, amelyekből olyan ragyogó sugarak áradnak, hogy fényükben minden elhalványul. Mária ezekbe burkolózik, és kezei meghajolnak e kincsek súlya alatt. Szemeit az alázatos nővérre veti, akinek elragadtatott tekintete alig bírja elviselni a sugarak káprázatos ragyogását. Ugyanakkor egy ovális forma alakul ki, és egy hang arra utasítja, hogy a neki bemutatott minta szerint veressen egy érmet. Az érem hűen visszaadja ezt a teljes képet, abban a pillanatban, amikor a látomás teljes szimbolikus része eltűnik a fényárban.
Amikor Katalin nővért megkérdezték, hogy látta-e még a földgömböt a Boldogságos Szűz kezében, amikor a fénysugarak minden oldalról kiáradtak, azt válaszolta, hogy csak sugarak maradtak; és amikor a Boldogságos Szűz a földgömbről beszél, akkor a lába alatt lévőre gondol, és már nem az elsőről van szó.
Valójában december folyamán egy újabb jelenés is volt, hasonló, mint a november 27-i, és ugyanabban az időpontban, az esti ima alatt. Volt azonban egy szembetűnő különbség: Boldogságos Szűz ahelyett, hogy megállt volna a Szent Józsefet ábrázoló kép mellett, elhaladt előtte, és a tabernákulum felett állt meg, kicsit mögötte, pontosan azon a helyen, ahol ma a szobra áll. A nővér szerint a Boldogságos Szűz körülbelül negyvenévesnek tűnt. A jelenést a kezektől felfelé a következő, arany betűkkel írt fohász keretezte: Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk. Majd a hátoldalon a Boldogságos Szűz monogramja, fölötte kereszt, alatta Jézus és Mária isteni szíve. Labouré nővér ismét megbízást kapott, hogy veressen érmet erre a mintára. Beszámolóját ezekkel a szavakkal fejezte be: „Lehetetlen elmondani, hogy mit tanultam abban a pillanatban, amikor a Boldogságos Szűz felajánlotta a földgömböt a mi Urunknak... és azt is, amit átéltem, miközben a szemlélődésével voltam elfoglalva! Szívem mélyén egy hang hallatszott, amely ezt mondta nekem: »Ezek a sugarak a kegyelmek szimbólumai, amelyeket a Boldogságos Szűz megszerez azoknak, akik kérik tőle.«”
Javaslata szerint ezt a néhány sort a Boldogságos Szűz alatt kell feliratozni.
Aztán szokása ellenére örömkiáltás tör ki belőle a Máriának szánt tiszteletadás gondolatára: „Ó, milyen szép lesz hallani, ahogy azt mondják: »Mária a világmindenség, és különösen Franciaország királynője!« A gyerekek felkiáltanak majd: »Ő minden egyes ember királynője!«”
Amikor Labouré nővér harmadszorra is elmesélte az érem megjelenését, M. Aladel megkérdezte tőle, hogy látott-e valamit a hátoldalon a Szeplőtelen Fogantatás köré írva. A nővér azt válaszolta, hogy nem látott semmilyen írást. „Nos” – felelte az atya –, „kérdezze meg a Boldogságos Szüzet, hogy mi kerüljön oda.”
A fiatal nővér engedelmeskedett, és miután sokáig imádkozott, egy nap, ima közben, úgy tűnt neki, hogy egy hangot hall, amely így szól hozzá: „Az M és a két szív eleget mond.”
(kiemelés – a szerk.)
A könyv 1880-as angol fordítása itt olvasható.
Katalin gyóntatója, Aladel atya 1832-ben készíttette el az első érmeket Párizs érsekének engedélyével. Ezeket szabadon terjesztették, eleinte főleg az irgalmas nővérek. Az érmék gyógyulásokhoz és megtérésekhez vezettek, helyreállították a békét és az egységet a szétszakadt családokban. Egyre nagyobb lett a kereslet irántuk. Más országokban is terjedt a viselésük, sőt, hitetlenek is viselték. Az éremből az első 16 hónapban több mint százezer készült el, és a fenti köny megírásának időpontjáig csak Franciaországban több tízmillió érmét verettek.
Monseigneur de Quélen, Párizs érseke 1836-ban megindította a jelenések hivatalos vizsgálatát. A bizottság hitelesnek nyilvánította az eseményeket, és igaznak a csodás érem történetét.
Az érsek felajánlotta saját magát, egyházmegyéjét és egész Franciaországot a bűn nélkül fogantatott Szűznek. XVI. Gergely pápától kérte, hogy advent második vasárnapján ünnepélyesen meg lehesen ünnepelni Mária Szeplőtelen Fogantatását és teljes búcsút lehessen elnyerni. A pápa megadta az engedélyt. A pápa engedélyezte az érem veretését az egész Egyház számára, és ő maga is ajándékozott ilyen érmeket.
IX. Pius pápa 1845 februárjában jóváhagyta a Csodálatos Érem Főtestvériségét Madridban, később pedig a Mária Gyermekei Egyesület létrehozását, amelynek jelképe a csodálatos érem.
XIII. Leó pápa 1894-ben elrendelte, hogy november 27. legyen a csodálatos érem ünnepe.
X. Pius pápa 1909. június 8-án jóváhagyta a Csodás Érem Társulást.
XV. Benedek pápa különleges kiváltságokkal gazdagította a csodás érem tiszteletét, köztük az érem viseléséért járó búcsút.
XI. Pius pápa búcsút engedélyezett az éremhez kapcsolódó imádság elmondásáért, és 1933-ban boldoggá avatta Labouré Katalint.
XII. Pius pápa 1947-ben szentté avatta Katalint.
XXIII. János pápa szorgalmazta a Földgömb Szűzanyának, mint a missziók királynőjének elismerését.
VI. Pál pápa új búcsúkat engedélyezett az éremmel kapcsolatban.
II. János Pál pápa 1980. május 31-én meglátogatta a párizsi jelenések kápolnáját, és imádkozott a Csodálatos Szűz oltáránál és Labouré Szent Katalin sírjánál.
(The Popes and the Miraculous Medal: A Legacy of Devotion)
Labouré Szent Katalin romlatlan teste a Csodás Érem kápolnájában Párizsban